2003. július 26 - augusztus 17.
Júli. 26. Az Aeroflot járatával
utaztunk, moszkvai átszállással.
Utunk célja elsõsorban Mongólia
északi területeinek bejárása
volt.
Júli. 27. Ulánbátort rövid
kószálás és piaci bevásárlás
után elhagyva az elsõ néhányszáz
kilométert még aszfaltúton tettük
meg sárga függönyös, kék
UAZ furgonunkkal. (Persze elõbb hatalmas lakomán
élveztük ki Aya néni és Shiijee
bácsi vendégszeretetét.)
Júli. 28. Utazásunk második napján
értük el Kaposvár testvérvárosát,
Darkhan-t, ahol az egykor magyarok által felépített
és beüzemelt húskombinátba
látogattunk el. A mûvezetõ, a portás,
a sofõr, mind-mind magyar szóval üdvözöltek
bennünket. Nemsokára véget ért
a betonút és egy barátságos
völgyben éjszakáztunk az Iiven folyócska
partján.
Júli.
29. Reggel megpillantottuk Amarbayasgalant kolostorát.
Ez az egyik legnagyobb és legszebben felújított
kolostor az országban, falait az elsõ
mongol buddhista egyházfõ, Zanabazar Öndörgegen
tiszteletére majd háromszáz évvel
ezelõtt emeltette a mandzsu császár.
A kolostort, és aztán Erdenet külszíni
rézbányáinak hatalmas gödreit
is elhagyva ér minket az éj (és
az esõ).
Júli. 30. Az iszaposra ázott hágón
átvergõdve csodálatos, lakatlan
vidéken keresztül jutottunk el az Uran togoo,
magyarul Mester katlan nem is rég kialudt vulkáni
kúpjához. Félig tûzben szenesedett
fenyõerdõ és lila virágtakaró
fogadott bennünket.
Júli. 31. Az út rossz, a benzinbeszerzés
gondot jelent és a távolság nagy.
Csak este érünk Mörön városba.
Szállásunk jurtafogadó, ahol két,
6-6 személyre berendezett nemezsátor kínál
pihenõt, s néhányunk számára
talán túlzott romantikát (se különszoba,
se melegvíz).
Aug.
1. Tankolás és piacozás után
nekivágunk az északi steppés tajgának.
Elsõ állomásunk Uushig uul, a volt
szovjet geológiai kutatóbázis közelében
elterülõ bronzkori temetkezési hely,
ahol hatalmas halomsírok és szépen
metszett szarvasos kövek tömege késztet
bennünket ámulatra, és emlékeztet
a Krisztus elõtti 6-8. század nomád
lakóira. Továbbhaladva gyógyító
erejû források vizét kortyoljuk.
Az UAZ itt betegeskedett kissé, kuplung nélkül
voltunk kénytelenek átvágni a vízmosásokon,
legyõzni a sziklás meredélyeket.
Éjszaka van mire baráti szállásra
érünk.
Aug. 2. A Beltes folyó völgyébe
értünk. Ez már igazi darkhad vidék,
a környéken lakó nomád törzsek
steppei életmódot élnek, ugyanakkor
gyakran egészítik ki gazdaságukat
a tajga ajándékaival, azaz vadak jóízû
húsával és erdei gyümölcsökkel.
A darkhad-ok sámánhitûek.
Aug. 3. Az autó megjavítása majd
egy napot vett igénybe. Kora délután
indultunk csak neki, hogy megközelítsük
a Bööshtög sziklakatlanát, ahol
gyógyvizek erednek a repedésekbõl.
A területet Mongólia legszebb vidékeként
szokták emlegetni: valóban száguldó
folyók gázlóit keresve, nehéz,
gyakran sziklás, sokszor mocsaras terepen, 3000
méternél magasabb havas csúcsok
közt haladunk. Az elmúlt hetek ritkán
tapasztalt mértékû esõzései
jócskán megnehezítették
egész vidéki utunkat! A terepjárótól
és sofõrjeinktõl búcsút
véve gyalog indultunk neki, hogy az elkövetkezendõ
néhány nap alatt kelet-nyugati irányban
keresztülvágjunk a Khoridol hegylánc
merész csúcsainak hágóin.
Az utat egy környékbeli vadász, Barkhas
barátunk mutatta.
Aug.
4. A Bööshtög forrásait rendre
végigkóstolva - van itt víz szemre,
májra, szívre s olyan is, ami a tudatra
van jó hatással - jutottunk fel a csúcsra,
amely kb. 2.500 méter magas lehet.
Innen zuzmóval borított fenyõerdõben,
mintha csak magas hóban járnánk,
botorkáltunk le a Mungush folyó völgyébe.
A szûk sziklakanyonban nem volt könnyû
vízszintes helyet találni, a megáradt
hegyi folyócska partján ütöttük
föl sátrainkat.
Aug.
5. Hajnalban Barkhas elõrement, hogy megvizsgálja
a folyót, van-e járható út
a sziklák között? Reggelinél
ért vissza, és jelentette, hogy bár
az út nehéz, de ha szerencsénk
van, átjutunk. Derékig vizes nadrágjából
világosan látszott, hogy mire számíthatunk,
mégis mindannyiunkat bizakodással töltött
el a hír, hogy legalább nem kell visszafordulnunk!
Szerencsénk volt, a nap meleg sugarai hamar megszárítottak
bennünket egy-egy merítkezés után.
A hideg, néhol combtõig érõ
víz inkább csak kellemetlen, veszélyt
valójában az erõs sodrás
jelent, amely minduntalan megpróbált "levenni
a lábunkról". A sziklás, kavicsos
meder meglábolásához bizony jól
jött volna a gumiszandál! Végül
a sziklafalak annyira összeszûkültek,
hogy csak egy újabb hágó, a Mungush
davaa megmászásával juthattunk
ki a völgybõl.
Aug. 6. Reggelire elfogyasztottuk az utolsó
halkonzerveket is, úgyhogy épp ideje volt,
hogy értünk jöjjön a szép,
kék UAZ! Ulaan uul nyáron kihalt központjában
további élelmiszert szereztünk be
és néhány órát vendégeskedtünk
a rendõrõrsön - a papírjainkkal
volt egy kis baj. Az éjszakát már
jóval északabbra, Renchinlkhümbe
falu közelében töltöttük
egy baráti család faházában.
Aug.
7. Egész nap egy kecske levágása,
feldolgozása és részben elfogyasztása
kötötte le a figyelmünket. Ebben részt
vettek már idõközben megérkezett
kísérõink is, akik most áthajtják
lovainkat a hegyek tövébe, hogy másnap
ismét nekivághassunk a hágóknak,
immár vissza, keletnek, a Khövsgöl
tó partjai felé. Este még szétosztottuk
a hátasokat, rövid "fõpróba"
a nyeregben, aztán várt a hálózsák.
Aug. 8. Délelõtt még találkozunk
néhány lovaikat hajtó férfival,
aztán bevesszük magunkat az itt erõsen
mocsaras tajgába. Nehéz az út,
de a lovak kitûnõek, biztos léptekkel
kerülgetik a láperdõ meg-megcsillanó
víztükreit. A vártnál jóval
korábban vertünk tábort, mert egyik
társunk szerencsétlenül járt:
egy óvatlan pillanatban kiálló,
vaskos fenyõág sodorta le a nyeregbõl.
Aug. 9. Éva reggelre jobban lett és közös
döntéssel vállaltuk a további
utat. Az erdõbõl kiérve széles,
sziklás folyóvölgyön nyomultunk
egyre fölfelé a Khoridol hágó
irányába. A folyó gyakran állta
utunkat, a lovak szügyig gázoltak a rohanó
habokban. A hágón (2.300 méter)
hatalmas áldozati kõhalom, ovoo áll.
Az õsz végén téli szállásukra
vonuló darkhad családok emelték
tiszteletük és hálájuk jeleként
a hely gazdaszellemeinek. Innen már lefele vezet
az út, de úti célunk, a tópart
még messze van.
Aug.
10. Ez éjszaka hó esett a völgyben
- itt, északon már vége a nyárnak!
Késõ délután értük
el a Khövsgöl partján Jankhai üdülõhelyet.
Jó száz kilométeres út áll
mögöttünk! A tó Mongólia
második legnagyobb kiterjedésû állóvize:
125 km hosszú és 30 km széles.
Vize 262 méter mély, kristálytiszta
és jegesen hideg, júniusban gyakran még
jégszigeteket sodor felszínén a
szél. A helyiek mindig nagy tisztelettel emlegetik:
"Óceánnak Anyának" nevezik.
Kis, fából épített bungalókban
kaptunk szállást, meleg vacsora várt
ránk és, na mi még? Fafûtésû
kazánnal mûködõ, melegvizes
zuhanyzó!
Aug. 11. Reggelre befutott az UAZ is. Búcsút
intve a tónak, Khadgal-on keresztül tértünk
vissza a megyeközpontba, Mörönbe. Itt
már várt minket a jól ismert jurtaszálló
és a postahivatal Internet kapcsolattal, nemzetközi
telefonvonallal.
Aug. 12. Reggel délkeletnek indultunk, hogy
másnapra elérjük az ország
középsõ részét, Arkhangai
megyét. A Selenge folyón egy kevéssé
bizalomgerjesztõ komp hátán keltünk
át, és estefelé Erdenemandal falucska
vendéglõjében tanultuk a buuz-készítés
titkait. A buuz a mongolok egyik legkedveltebb étele,
tenyérnyi tésztalapocskákba csomagolnak
ügyesen hagymás vagdalt húst, aztán
megpárolják és tízesével
fogyasztják. Mi is ezt tettük. Még
néhány órás éjszakai
autózás után vertük föl
sátrainkat a Khünüi folyó partján.
Aug. 13. Ez már a füves steppe! Itt fát
már csak elvétve látni és
a kanyargó folyó partját sûrûbben
pettyezik a kis fehér jurták. A környék
nevezetessége egy érdekes természeti
képzõdményt, a Tamir folyó
partján fekvõ Taikhar chuluu, ami egy
16 méter magas, bástyához hasonlatos
magányos sziklaszirt, falain különbözõ
korokból származó feliratokkal.
Arkhangai megye központjába délben
értünk. Tsetserleg (Ligetes) a nagyobb vidéki
városok közé tartozik: néhány
utca, 40-50 kõépület, kb. 15 ezer
lakos, lámaiskola, egy kis, hegyi szentély
és egy meglehetõsen gazdag anyagú
múzeum a régi kolostorépületben
berendezve - ez várt ránk. Még
az est leszállta elõtt továbbhaladtunk
és elértük Kharkhorin-t, régi
nevén Karakorum-ot, a híres 13. századi
mongol fõvárost. Ez külföldiekkel
tömött környék, egy folyóparti
"turistabázison" aludtunk.
Aug.
14. Karakorum romjai jórészt ma még
a fû alatt vannak, de a terület mellett fekszik
a régi Mongólia vallási központja,
a 16. században alapított Erdeni Züü
(Drágakõ Szentség) kolostor. Miután
megnéztük a szentélyeket és
a domboldalban álló kõteknõcöt,
illetve a közelében meredezõ kõfaragványt,
amit a vándorok nagyon tisztelnek s ami minden
kétséget kizáróan egy férfi
nemi szervet formáz, nekiindulunk, hogy mintegy
80 kilométeres kitérõvel útba
ejtsük Bilge Kagán és Kül Herceg
8. századi türk uralkodók rovásfeliratos
kõoszlopait. Az ott dolgozó török
régészcsapattal hamar megtaláltuk
a "rokoni hangot", de nem idõzhettünk
sokáig, mert eltökéltük, hogy
másnap már ulánbátori bérelt
lakásunkban ébredünk. Azért
még egy rövid sétára kiszálltunk
az Elsen tasarkhai sárga dombjainál. Ez
tulajdonképpen egy szigetszerû nyúlványa
a Góbi homoksivatagjainak. Ulánbátorba
- immáron betonúton haladva - késõ
éjszaka érkeztünk.
Aug.
15. A nap jó részét Aya nénivel
és fiával a piacon töltöttük.
Ez felette érdekes foglalatosság, hiszen
a jólesõ alkudozáson kívül
széles áttekintést kap az ember
a mongolok tárgyi kultúrájáról
a standok százai közt bolyongva. Estére
jött a hír: magyar szakács van a
Virág Hotelben! Hortobágyi palacsinta,
csirkepaprikás és Béci mongol népdalcsokra
volt a menü.
Aug. 16. Délelõtt végigjártuk
a Gandan kolostor imatermeit. Szintén itt található
a Janraisig szentély, ahol az istenség
(tibeti nevén Avalokitésvara) 25 méter
magas, aranyozott szobra fogadja a híveket. Taxival
jutottunk át a Tula folyó túlpartjára,
ahol a Bogdo Gegen, vagyis a rég elmúlt
Fõpap-császár kincsekkel megrakott
palotája áll. A múzeum megtekintése
után a piac közelségének nem
tudtunk ellenállni, így még egy
rövidebb beszerzõutat teljesítettünk
a kifeszített színes ponyvák alatt.
Aug. 17. Vasárnap volt, reggel 10 óra
20-kor szállunk fel a moszkvai gépre,
és a 7 órás idõeltolódás
miatt még aznap este fél 10-kor érkezünk
meg Ferihegyre.
Ferihegyre.
|